Tisztelt Látogatók!

     Isten hozta önöket Nagydobos Község belterületi bel- és csapadékvíz védelmi fejlesztési projektjének honlapján! Megtiszteltetés számomra, hogy a település polgármestereként, önkormányzatunk nevében köszönthetek minden érdeklődőt.

     Sokat gondolkoztam azon, miként is lehetne megfogalmazni – egy honlaphoz illő tömörséggel – mindazt, amit erről a projektről el lehet, el érdemes mondani.

     A községben jártunkban-keltünkben mindannyian láthattuk és tapasztalhattuk, hogy a 80-as években készült árokrendszer betonlap burkolata nagyon elhasználódott, a lapok bedőltek és elcsúsztak. A lezáró bordák is összetörtek, a kapubejárók mérete sem megfelelő már. Ráadásul a meglévő zárt vezetékek és az út alatti csőátereszek is összetöredeztek és feliszapolódtak.

     A fentiek miatt a belvíz elleni védekezés évről évre egyre többe kerül az önkormányzatnak, nem beszélve a település lakóinak okozott károkról, így a megfelelő csapadék- és belvíz elvezetés megvalósítása a településen egyre fontosabbá vált. A belvízzel veszélyeztetett ingatlanok száma 353 db, ebből 3 db önkormányzati, a többi magántulajdon. A vízkárok által veszélyeztetett lakosság száma 1.200 fő.

     A projekt keretében a felújított vízelvezető árkok, csatornák hossza több, mint 12 km, amivel összesen mintegy 82 hektárnyi területen járulunk hozzá a csapadékvíz és belvíz okozta károk megelőzéséhez, megóvva több milliárd forint értékű vagyont.

Tisztelt Látogatónk!

     Amennyiben további adatokra is kíváncsi a beruházással kapcsolatosan, jó szívvel ajánlom weblapunk további menüpontjait: tudjon meg többet a kivitelezésről, tekintsen be a galériába vagy a videótárba!

További szép napot kívánva, Kovács Gábor polgármester